Plinio: Mit kell helyreállítania az Ellenforradalomnak?

Az alábbiakban Plinio Correa de Oliveira gondolatai olvashatóak, melyeket "Forradalom és Ellenforradalom"-című művének második magyar kiadásából idézünk a Szász Péter fordítói megjegyzéseitől kísérten.

1. Mit kell helyreállítani

Ha a Forradalom rendellenesség, akkor az Ellenforradalom a Rend helyreállítása. E Rend szűkebb értelemben nem más, mint Krisztus békéje Krisztus királyságában, vagyis az ausztér[1], hierarchikus[2], alapvetően szakrális[3], antiegalitárius és antiliberális keresztény civilizáció.

2. Mit kell megújítani

Természetesen – mivel a mulandó világban a történelmi törvényszerűség szerint mindenre kiterjedő változatlanság nem állhat fenn – az Ellenforradalomból születő világnak sajátos karaktere lesz, mely megkülönbözteti a Forradalom előtt fennállt rendtől. Természetesen e különbségek járulékosak és nem állagiak. Ezek bár járulékok, elég fontosak ahhoz, hogy szóljunk róluk.

Mivel nem boncolgathatjuk e kérdést hosszasan, csak egy általános hasonlattal élünk. Ha egy élő szervezet valahol megsérül, a gyógyulófélben lévő testrészen sajátos védekezés lép fel. Isten szerető gondviselése nem közvetlenül, hanem másodlagos okokon keresztül törekszik megelőzni egy újabb katasztrófát a természetes öngyógyítási folyamat segítségével. Megfigyelhető ez egy csonttörésnél vagy bőrsérülésnél, mikor is a sebesült rész erősebben forr össze, mint a sérülés előtt volt. Ez testi tükröződése a szellemi világban lejátszódó folyamatoknak. A bűnös, ha valóban bűnbánó, általában erősebben fog visszariadni bűneitől, mint a bukása előtti legjobb éveiben. A bűnbánó szentek élete tanúskodik erről. Hasonlóan az Anyaszentegyház is minden megpróbáltatás után megerősödve került ki az őt térdre kényszeríteni akaró ellenséggel vívott minden küzdelméből. Tipikus példa erre az ellenreformáció.

Ezen törvény erejénél fogva az Ellenforradalomból születendő rend ragyogóbb lesz, mint valaha volt a fényes középkorban, különös tekintettel arra a három alapelvre, ahol a Forradalom megsebezte:

• Az Anyaszentegyház és a pápaság jogainak elismerése, és a földi élet értékeinek lehető legnagyobb mértékű megszentelése, szemben a szekularizmussal, felekezetköziséggel, ateizmussal, panteizmussal, és ezek valamennyi következményével.

• A közösség és az állam, a kultúra és az élet minden területének áthatása a hierarchia szellemével, szemben a Forradalom egalitárius metafizikájával.

• Gondos figyelem minden rossz kezdetleges vagy leplezett formáinak felismerésében és leküzdésében, mélységes megvetés a gonoszsággal és becstelenséggel szemben, leginkább azokkal szemben, amelyek az igazhitűség és a tiszta szokások betartása ellen törnek. Szembenállás a Forradalom liberális metafizikájával és minden tendenciájával, mely a gonoszságnak szabadságot és védelmet nyújt.

---

[1] A fordító megjegyzése: A görög eredetű latin austeritas kifejezést leginkább az „önfegyelmezettség”, az „önuralom” vagy a „magaviselet” szóval magyaríthatjuk, rokoníthatjuk. Az ausztér ember a valós létviszonyoknak megfelelően átlátja, hogy az erény (virtus) gyakorlása erőt (vis) vesz igénybe a rendezetlen kívánságok miatt. Ez utóbbinak alapvető oka az, hogy sem az áteredő bűnben fogant, sem a keresztségben újjászületett ember nem bírja az eredeti épség (integritas originalis) természeten kívüli (praeternaturalis) adományát. A négy alaperény begyakorlása az ember oldaláról komoly, de nem lehetetlen természetes erőfeszítést kíván Isten kegyelmén túl. A liberalizmus lényegileg ennek tagadása, illetőleg ennek megsemmisítésére való törekvés.

[2] A fordító megjegyzése: A görög eredetű latin hierarchia kifejezés szó szerint „szent rendet” jelent. Alapvetően azt fejezi ki, hogy tárgyilag az egyes létezők (így az egyes emberek) különböznek és e különbözőségek szerint alá- és fölérendeltségi viszonylatban állnak. Az egalitarizmus lényegileg ennek tagadása, illetőleg ennek megsemmisítésére való törekvés.

[3] A fordító megjegyzése: A latin sacralitas kifejezést leginkább a „megszenteltség” szóval fordíthatjuk. A sacrum (szent) olyan teremtett létezőt jelöl ebben az összefüggésben, mely az egyedül magánvaló léttel, az „egyedül szenttel” összekapcsol, illetőleg annak természetét közvetíti, tágabb összefüggésben a sphera aeternitatis (örökkévaló létrend) egészét, az Anyaszentegyházat és egész üdvtevékenységét jelölhetjük vele. A profanum tulajdonképpen a „templom előtti teret”, tehát a szentre diszponált teremtett létezők rendjét jelöli, ilyen értelemben a sphera temporalis (időbeni létrend) jelölésére szolgál. A sacralis (megszentelt) ebben az összefüggésben az utóbbinak az előbbi alá rendelt és „elegyedés, de szétválasztás nélküli” áthatott állapotát jelzi.